Header imageheader image 2header image 2  

HATÁRTALANUL

Header image

 

 

 

 

 

 

Header image

Header image

 

Pályázati azonosító szám: HA-15-05-0642
Ismerd meg e hont, Erdélyországot!

A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola 37 tanulója és 4 kísérőtanára 2016. május 3-7. között 5 napos tanulmányi kiránduláson vett részt Erdélyben.

Köszönjük az Emberi Erőforrás Minisztériumának, hogy 567.000 Ft-tal támogatta a Várak vezetnek Erdélyben! című határtalanul programunkat!

 

Előzmények:


Az erdélyi kirándulás öröme meghatározta az osztályunk hétköznapjait, ugyanis mi 7.c-sek sokan jelentkeztünk erre a kirándulásra. Tanáraink, iskolánk és a marosszentgyörgyi iskola között egy könyvjelzőcsere programot indított el. Január végén, amikor véget ért az 1. félév, könyvjelzőket készítettünk, melyeket összegyűjtöttünk és postán küldtünk el.
Közben mi is megkaptuk az ő könyvjelzőiket. Nagyon megörültünk, mert a hátoldalukon rajta volt a nevük és email címük. Így könnyen felvettük velük a kapcsolatot a facebookon vagy emailen. 

Header image
Header image

 

Előkészítő óra


Április 18-án, hétfőn az 5. és a 6. órában összegyűltünk a 23-as teremben. Andrea néni történelem órát tartott nekünk az I. világháborút lezáró békeszerződésekről, amelynek során megtudtuk milyen igazságtalanul döntöttek Magyarországgal kapcsolatban, magyar emberek lettek más ország lakói, hazájuktól elszakítva. Az elcsatolt területek közül részletesen Erdély történelmét és a nagyobb városok népességének összetételét megismertük, hogy kik lakják Erdélyt, például hogy mennyi a lakosság azon a helyen ahova megyünk vagy hogy mennyi román, magyar, cigány és német él ott. Ildi néni ezt követően levetítette az öt nap látnivalóit és elmondta, hogy milyen programokon veszünk részt. Néhány tavalyi érdekes történetet is hozzáfűzött. A térképen is megmutatta az útvonalat. Óra végén mindenki feliratkozott egy feladatra pl. látnivaló, személy, építészeti stílus vagy egy napszak útinaplójának megírására. Másnap szintén az 5. órában gyűltünk össze. Ezen a napon csoportokban vetélkedtünk, először egy totót töltöttünk ki. Nem volt olyan nehéz, de nem is volt olyan könnyű. Azután kaptunk egy fénymásolt térképet, amin be kellett jelölni azokat a városokat ahová megyünk kirándulni. Majd kaptunk egy vázát, aminek a fele nem volt meg, azt kellett nekünk berajzolni. A pontszámok összesítése után, a mi csapatunk 3. helyezett lett. Végül beszélgettünk a közösségben való viselkedés szabályairól is.

 

1. nap


Hol is kezdjem? Sok kérdés felmerülhet, hogy: Hol jártunk? Miket láttunk? Tanultunk-e valamit?
Kezdjük rögtön az elején. Reggel (hajnalban) igen álmosan 4,30-kor érkeztem az iskola elé. Kb. 5,30-kor VÉGRE elindultunk. A 44-es úton mentünk, és eltelt szerintem jó 2 óra amikor: Várjunk csak! Megérkeztünk a határhoz. Ez volt életem első határátlépése, amire emlékszem. Ezután Ildi néni kiosztotta a feladatlapokat. A határ utáni első nagyváros ahol megálltunk Nagyvárad volt. Már a buszon részletes beszámolót kaptunk Nagyvárad történelméről, a püspöki székesegyházról.
A székesegyházban Bianka és Loretta felsorolták a barokk építészeti stílusjegyeket, majd megnéztük az aranyozott díszítéseket, a mozgásra készülő szobrokat, a pompázatos csillárt. 

Felmentünk egy keskeny csigalépcsőn az egyházi múzeumba. Minden tárlóban csupa arany és drágakövekkel kirakott kelyhek, keresztek és egyházi tárgyak sorakoztak. A legbelső teremben végre megpillantottuk Szent László hermáját, amiről megtudtuk, hogy a párja Győrben van. Ezután a templom melletti nagy Szent László szoborhoz mentünk, a parkot is megnéztük. A lányok itt mesélték el a lovagkirály uralkodásának érdemeit és a királyról szóló legendákat. A Kanonok-sort is megnéztük.
A következő megálló Királyhágón volt, ahol gyönyörű volt a kilátás! Kriszti néni

segítségével felelevenítettük a hegységképződésről tanultakat. Elmondta azt is, hogy miért nevezik Erdély kapujának ezt a helyet. Itt ettünk kürtös kalácsot is, sokkal finomabb volt, mint itthon.
Aztán ismét utaztunk a dombságok között a sebesvári várromhoz. Alig találtuk meg, annyira vékony kis hídon kellett átmenni a busszal. A várhoz 10 perces sétával jutottunk fel, ahol a kővárak formáját, építészetéről Bálint beszélt. Andrea nénitől megtudtuk azt is, hogy II. Rákóczi György ebben a várban volt, amikor a közeli csatában megsebesült. Böbe néni hozott nekünk pufi szablyákat, amivel nagyot csatáztunk. Már ránk fért egy kis mozgás a sok ülés

után.De eleredt az eső és mi ismét buszon találtuk magunkat. Torda felé indultunk. Még nem voltam bányában, nem hogy sóbányában, kíváncsian vártam milyen is lehet egy ilyen élőben. De csak a bejáratig jutottunk el, mert pont bezárt mire odaértünk. Réka felolvasta a kősó keletkezésének folyamatát és, hogy miért járnak az emberek sóbányába. A feladatlap 1. naphoz kapcsolódó kérdéseit csoportban oldottuk meg. Nem maradt más, mint elinduljunk Marosszentgyörgy felé, ahova este 8 után érkeztünk meg az iskola udvarára. A marosszentgyörgyi diákok már nagyon vártak

minket. Emma néni bemutatta az ottani tanárokat és beosztotta a gyerekeket. Eljött az a pillanat, hogy kiderül, ki melyik családhoz kerül. Ezek után megismerkedtem Antónia nagyszüleivel, mivel náluk laktunk.

 

Header image

Header imageHeader imageHeader imageHeader imageHeader image

 

 

2. nap


Reggel 8 órára kellett az iskolához érnünk. Először egy történelemórát tartott Emma néni, majd a diákok meséltek az ottani diákéletről, náluk a jegyek 1-10 –ig vannak, az 5-ös jegy az náluk nagyon rossz jegynek számít. Eztán az iskola könyvtárát néztük meg és átadtuk a könyvadományunkat. A falon magyar és román íróknak, tudósoknak láttuk a fényképét. Utána felszálltunk a buszra és körülbelül negyed óra alatt Marosvásárhelyre érkeztünk. Az erdélyi gyerekek is velünk tartottak, így még szorosabbá fűzhettük a barátságunkat.
Az első állomásunk a város szívében található vár volt, ahová belépve a belső udvaron találtuk magunkat. A vártemplomban Emma néni segítségével felidéztük II. Rákóczi fejedelemmé választását, bementünk egy kisebb teremben, ahol megmutattak három eredeti faragott trónszéket és egy asztalt Rákóczi Ferenc idejéből. Felemelő érzés volt ilyen helyen lenni. Elsétáltunk a közeli Rákóczit ábrázoló szoborhoz, ott Dóri elmondta a róla szóló fontosabb életrajzi adatokat. Egy kis séta után értünk a Bolyaiak szobrához, itt is meghallgattuk a tudósok életét. Innen a Teleki Tékához érkeztünk.  Az idegenvezető elmesélte a könyvtár alapításának történetét és alapítójának, Teleki Sámuelnek életét.

    


Könyvritkaságokat (Vizsolyi Biblia, Váradi Biblia, Teleki Sámuelné Bethlen Zsuzsanna zsoltároskönyve) térképeket, dokumentumokat néztünk meg a tárlókban. A másik teremben Bolyai János és Bolyai Farkas életútját követhettük végig. Nagyon érdekes és kicsit ijesztő is volt, hogy láttuk mindkét Bolyai koponyadarabját kiállítva.  Azt követő állomásunk a Bolyaiak-szobra volt.  Itt csoportképet készítettünk és elmentünk a Kultúrpalotához. Mielőtt bementünk volna, Barna felolvasta beszámolóját, amelyből megtudhattuk, hogy szecessziós stílusban épült a XX. század elején. Megnéztük a falát borító domborműveket, amelyek mind magyar vonatkozásúak.  Meglepve fedeztük fel a sok hasonlóságot a Cifrapalota és a Kultúrpalota között. Díszes elő

csarnokból jutottunk fel az emeletre. A tükörteremben gyönyörű festett üvegablakokon egy-egy ballada története kelt életre, melyről Laura tartott beszámolót. Tovább haladva bekukucskáltunk más termekbe is, de nagyon csendben kellett maradnunk, mert hangszeres próbák folytak. Itt kaptunk egy kis időt ajándékvásárlásra. Én egy hűtőmágnest vettem. Ez volt az utolsó délelőtti programunk. Visszabuszoztunk Marosszentgyörgyre, ahol már vártak ránk a fogadó családok. Szerencsére közel laktunk az iskolához. Amikor "haza" értünk,

a vendéglátó család (mint mindig) tárt karokkal fogadott minket. Az ebéd karfiolleves és rántott hús tört krumplival volt. A levesben kellemesen csalódtam, ugyanis nem vagyok oda a karfiolos ételekért, de ez kifejezetten jó volt, mert mint minden mást, ezt is szívből készítette nekünk a szállásadónk.
Suliba menet megálltunk egy kisboltnál, ahol Barna örömmel fedezte fel, hogy a nálunk Dörminek nevezett édesség, itt Barni néven fut. Ismét az iskolánál gyülekeztünk, majd a marosszentgyörgyi diákokkal együtt buszoztunk tovább. A buszon Emma néni folyamatosan érdekességeket mesélt, így gyorsan telt az idő.
Délután Gernyeszegen került sor a Teleki kastély megtekintésére. Lényegében minden szoba érdekes volt, de a legszebb szobát csak titokban tudtuk megnézni. Érdekessége, hogy 52 szobája és 365 ablak van. A kastély kertje is csodálatos volt, terebélyes öreg fák nyújtottak hűsítő árnyat. Utunk a gernyeszegi templomhoz vezetett. A helyi református lelkész kalauzolt minket, igen kedvesen és viccesen bánt velünk. Láttuk Teleki Mihály sírboltját.

   


Nem volt olyan nap, amikor ne történt volna valami késleltető dolog. Most konkrétan Krisztián táskájára gondolok, hisz azt Krisz a templomban felejtette és persze a lelkész addigra már egy temetkezésre ment. 15 perc alatt ez a probléma is megoldódott, sikerült visszaszerezni már-már elveszettnek hitt holmiját és jókedvét is. Visszautazván, Marosszentgyörgyön ellátogattunk az ottani római katolikus templomba, ahol Baricz atya fogadott minket és egy kicsi, de tényleg nagyon kicsi múzeumot is megnéztünk. Az atyának ajándékoztuk a zrínyis diákok által írt verses kiadványt.

       


A suliban egy úgynevezett "ismerkedő buli"-t rendeztek nekünk. Mi, fiúk fociztunk, míg a lányok beszélgettek, röplabdáztak. A teremben székely ruhába öltözött diákokon Emma néni bemutatta a népviseletüket, amit büszkén viselnek különböző ünnepnapokon. Jó hangulatban telt az este, a közös játékok során sikerült másokkal is beszélgetni, ismerkedni. Az ismerkedős est után haza fele vettük az irányt, ahol a család kutyája, Füles ugrálva üdvözölt minket. Ezzel a napunk koránt sem ért véget, hisz a minket befogadó gyerekkel, Levivel elmentünk Marosvásárhelyre a KFC gyorsétterembe enni. Visszafelé a buszra fél órát kellett várnunk, de szerencsére még a Real-City meccs végét épp elcsíptük. Éjfél volt, mikor oda jutottunk, hogy lefeküdhetünk, de nem bánom, mert élményekben gazdag napot tudhattunk magunk mögött.

 

Header image

Header imageHeader imageHeader imageHeader imageHeader image

 

 

3. nap


Reggel a nap szépen sütött, amikor felébredtünk. Gyorsan felöltöztünk, megreggeliztünk és elindultunk az iskolába. Elsőként Parajdra, a sóbányába mentünk, ahol a mélybe furcsa módon egy busz vitt le minket. A sóbánya egy földalatti kis birodalom játszóházzal, ugrálóvárral, kalandparkkal. Nagyon tetszett!

          


Megismertük a só keletkezésének folyamatát, jótékony hatásait. Nagyszámban látogatnak ide gyermekek és felnőttek egyaránt, akik például asztmás betegségben szenvednek. A gyógyulás reményében érkeznek ide, mivel a bánya sós levegője kiváló gyógymód az efféle betegségekre. Az egyik részben még egy templom is ki van alakítva ahol istentiszteleteket és esküvőket is tartanak.
Elindultunk a Gyilkos-tóhoz, útközben megálltunk a Pongrácz-tetőn. Csodálatos volt a panoráma. Közelről megfigyeltük a növényeket, rovarokat. A növényhatározó segítségével felismertük a ganajtúró bogarat. Kriszti néni beszélt még azokról a jellegzetes növényekről, amelyek ezeken a vidéken őshonosak. (boldogasszony papucsa, havasi gyopár, nehézszagú boróka, közönséges tiszafa, fenyvesek)
Délutánra értünk a Gyilkos-tóhoz, tóból fatönkök álltak ki, ami maga a gyönyörűség, az ember nem is gondolná, hogy kialakulásának milyen fájdalmas története van. Erről mesélt Nóra, Panna a valódi természeti okáról beszélt. A tónak zöldes színe volt. Néhányan belenyúltunk, elég hidegnek találtuk.
Ezután a Békás-szoros felé vettük az irányt. Nem sokat kellet buszoznunk. Szerencsétlenségünkre elkezdett esni az eső. Emma néni azt tanácsolta először megmutatja nekünk a régi Magyarország határát. Ezért átbuszoztunk a szoroson. Nemsokára elállt az eső, így visszafordultunk, bár még 10 kilométernyire voltunk a határtól.  

      


Leszálltunk a buszról, gyalogtúránk kezdetén egy tájékoztató tábla bemutatta a Nemzeti Park jellegzetes állatvilágát. A táblán láttuk a barna medve, a vipera, a fajdkakas és farkas képe mellett a boldogasszony papucsát is. Visszafelé csak a szoros feléig sétáltunk. Mivel nem volt járda, az út szélén kellett gyalogolnunk. Mellettünk autók, kamionok száguldoztak. Sőt az egyik még ránk is dudált, pedig ott nem szabadna. Az út mellett egy patak folyt, nagyon szép volt. A fölénk magasodó sziklafalak legalább két tízemeletes háznyi magasak voltak. Félelmetes volt. A falban barlangok, bemélyedések voltak. Reménykedtünk, hátha látunk valahol medvét. Sajnos nem találkoztunk vele. Lesétáltunk a patak mellé, a hasadékvölgy felszíni formáit megfigyelhettük és patakmederben az óriási sziklákon járkáltunk. Szerencsére senki sem esett be a nagyon hideg vizű patakmederbe. Egy erdei pintyet is láttunk, amit én ismertem fel. A Békás-szorosban volt egy kis vásárlási lehetőség. Tündi csúzlit vett!!
A közelben Gyergyószárhegyen a Lázár-kastélyt néztük meg. A kastélyba nem lehetett bemenni, ezért csak kívülről csodáltuk meg. Peti a reneszánsz építészeti jegyekről tanultakat felsorolta a Lázár-kastélynál. A tanárnő kiegészítette a kastély történetével. Egyszerűen mindent tudott!
Ezután a ditrói Erdő Háza múzeumot akartuk volna megnézni, de addigra már bezárt. Engem, pedig nagyon érdekelt volna. A buszon a feladatlap kérdéseire válaszoltunk.
Marosszentgyörgyön este már vártak minket. Én Petivel laktam egy családnál, akik most is nagyon ízletes vacsorával vártak. Mivel én vegetáriánus vagyok, ezért nekem külön készítettek ételt, így például ezen az estén kaptam húsmentes rakott krumplit, meg sült gombát. Este meccs volt, ám mivel az előző estéken néztünk és elég későn feküdtünk le, és egyébként is „csak Európa Liga-meccs” volt, így úgy döntöttünk inkább kihagyjuk. Összességében egy nagyon jó, érdekes nap volt. Ezt a napot vártam a legjobban. Kár, hogy máris vége van.  

 

Header image

Header imageHeader imageHeader imageHeader imageHeader image

 

 

4. nap


A negyedik nap reggel Segesvárra utaztunk. A várkapun belépve az Óvárosba, hangulatos középkori város fogadott bennünket. Klári és Zsani mesélt nekünk a korabeli városi életről.

  


Az óratoronyban lévő kiállítás megtekintése során megismerkedtünk a város Petőfi korabeli történetével, orvostudományával, abból a korból származó órákkal, használati eszközökkel, kalapokkal. Ezután felmentünk az óratoronyba, innen ráláttunk az egész városra, a szűk utcákra, a tetőkre. Sétánk során megfigyelhettük az épületek jellegzetes stílusjegyeit. Emma nénitől most is rengeteg érdekességet hallottunk. Elmesélte, hogy a Diáklépcső azért fedett, hogy az iskolába siető gyerekeket megvédje. Nagyon érdekes volt, még sosem láttam ilyen lépcsőt!
Ezután Fehéregyházára utaztunk. Peti és Feri hagyományőr ruhába öltöztek és megkoszorúztuk a Turul emlékművet és Petőfi-szobrot. Böbe néni két csoportra osztott minket, kiosztotta a kardokat meg a szalagokat, és csatajelenetet játszottuk el. Kipihentük a csata fáradalmait, közben meguzsonnáztunk. Látogatásunkat a Petőfi Múzeumban folytattuk. Egy 81 éves néni mesélt nekünk Petőfiről és az akkori életről. A néni üknagymamája akkor volt 15 éves, amikor Petőfi eltűnt. Egy nagyméretű terepasztalon mindent megmutogatva mesélte el a csata részleteit. Sok apró, érdekes részletet mesélt el a költő életéről, természetéről, és az ottani mondáról, miszerint Petőfi nem ott halt meg. A múzeumból kijöttünk, amikor még néhányan beszélgettünk a nénivel, lenyűgözött bennünket. Ildi néni hozott a buszból egy zrínyis évkönyvet, amit neki adtunk. Nagyon örült neki és mondta, hogy majd elolvassa. Látszott rajta, hogy őszintén mondja.

  

 

Ezután Szejkefürdő felé vettük az irányt: a híres Erdély kutató Orbán Balázs sírját koszorúztuk meg. Emma néni mesélt róla. Gyönyörű székelykapuk között vezetett az út a síremlékhez. Mesterművek! Szép minták voltak belefaragva, a legtöbbre a nap és a hold. A feladatlapba mindenki rajzolt egy neki tetsző motívumot. A feladatlap kitöltött részeit ellenőriztük. Szerencsétlenségünkre vihar közeledett, hallottuk a dörgést. Mire visszakászálódtunk a buszra, elkezdett szakadni az eső. Szinte semmit sem lehetett látni.

  


Mire Farkaslakára értünk elállt az eső, csak a fákról potyogtak le a cserebogarak. Nagyon sok. Tamási Áron síremlékénél Tündi és Kitti olvastak fel híres művéből, az „Ábel a rengetegben” című regényéből. Megnéztük a kőbe vésett regényalakokat.  A Trianon emlékműnél felidéztük az elcsatolt országrészeket. Korondra indultunk ezután, ahol először közösen megnéztük a kerámiákat, megbeszéltük, hogy az eredetin a barna, a zöld és sárga színek a jellemzőek. Ajándékvásárlásra másfél órát kaptunk és szabadon nézelődhettünk. Rengeteg árus volt. Még jobb idő lett, száz ágra sütött a nap. A boltosok, sorra invitáltak be üzleteikbe. Szebbnél-szebb kerámia bögréket, dísztárgyakat lehetett kapni. Házi készítésű lekvárokat, szörpöket is árultak. Én áfonyalekvárt vettem és nagyon ízlett az egész családnak. A másfél óra nagyon gyorsan eltelt. Még hátra volt Szováta, mivel csütörtökön már nem tudtuk megnézni.  A Medve-tónál már rövid ujjúban lehetett sétálni. Egész kis üdülő övezet, szállodák egymás hegyén, hátán. Fenyőfákkal övezett út vezetett fel a tóhoz. Gyalog tettük meg, mivel a busz nem jöhetett fel. A fürdéshez hideg volt, de amúgy sem fürödtünk volna, pedig biztos érdekes lett volna, hogy nem süllyedsz el, mert a tó vize sós. A Medve-tó az alakjáról kapta a nevét - mesélte Niki - különböző betegségekben szenvedők járnak ide gyógyulni. Sajnos, ahonnan mi néztük, onnan nem lehetett kivenni a medveformát. Kriszti néni a karsztformákról is kérdezett bennünket. Nagyon kellemes volt az idő. Visszafelé újabb hosszú útnak néztünk elébe. Szerencsésen megérkeztünk és a fogadó családok mindenkit hazaszállítottak. Elérkezett az utolsó este. Szomorúak voltunk, mert máris itt a vége ennek a csodálatos kirándulásnak. Estére Hajni néni, az anyuka tortát készített nekünk, és elmentünk pizzázni. Este sokáig szórakoztunk.  Éjfél körül feküdtünk le, pedig másnap korán indultunk. Ez volt eddig a legjobb osztálykirándulás, rengeteg ismerettel gyarapodott a tudásom. Jó volt!

 

Header image

Header imageHeader imageHeader imageHeader imageHeader image

 

 

5. nap


Erdélyi kirándulásunk utolsó napján fél 8-kor gyülekeztünk az iskola előtt. A csomagok bepakolása után szomorúan vettünk búcsút a bennünket vendégül látó barátainktól és  családjaiktól. Bánatunkat az enyhítette, hogy az Auchan-ban vásárolhattunk háromnegyed órát. Már vidámabban indultunk Gyulafehérvárra, aznapi első állomásunkra. Az út gyönyörű volt. Havas hegycsúcsokat, csörgedező patakokat láttunk a busz ablakából. Megérkezve Gyulafehérvárra beborult az ég, de bíztunk benne, hogy nem lesz eső. Leparkoltunk, leszálltunk és leszakadt az ég. Pár percig a zuhogó esőben álltunk, majd visszamenekültünk a buszba.

        


A buszból római katonákat láttunk, pajzsukat a fejük fölé emelve menekültek az eső elöl. Amilyen gyorsan jött a felhőszakadás, olyan gyorsan vége is lett. Csodálatos napsütésben sétáltunk be a vár területére, a Szent Mihály - székesegyházhoz. Megnéztük a román kori tornyát és déli kapuját. Belépve a monumentális épületbe Hunyadi János síremlékéhez mentünk, és koszorút helyeztünk el rajta. Barna felidézte Bethlen Gábor életét, akinek fejedelemsége alatt Erdély kulturális, gazdasági és politikai élete virágzott. A templomban sétálva megnéztük János Zsigmond és Izabella királyné kőkoporsóját, a gótikus szentélyt és a reneszánsz stílusú kápolnát. A kellemes időben még tettünk egy jó nagy sétát a nagyon szépen felújított várban, ekkor megint találkoztunk római kori jelmezbe öltözött férfiakkal.

      


Délutáni első úti célunk Vajdahunyad volt, ahol a híres Hunyadi család várát látogattuk meg. A várba egy nagy fahídon mentünk, alatta kis patak csörgedezett a ragyogó napsütésben. A vár udvarán egy stáb dolgozott egy filmforgatáshoz. Kívülről megnéztük az építészeti jellegzetességeket, a Mátyás-loggiát, a karzatot. A várban elsőként egy olyan termet néztünk meg, ahol a korhoz hűen berendezett  szoba várta a látogatókat. A következő teremben az úri hölgyek mindennapos használati tárgyait tekintettük meg. Ezután egy nagy kandallós szobába léptünk, ahol általában a nevelő lakott, aki az ifjú nemesnek jó modort, kultúrát, az étkezést, betűvetést és még sok mást tanított.

  


Nóri a lovagi élet jellegzetességeit mutatta be, láttuk a lovagtermet is.  A termekben Andrea néni volt az idegenvezetőnk. A vár legtöbb folyosóját bejártuk, a szűk ablakréseken át-átfújdogált a szél. Az egyik tornyot kilátóvá alakították át, ahonnan az egész vidék beláthatóvá vált. Utoljára a pincébe surrantunk le, ahová egy nagyon vékony lépcsősor vezetett. Itt a kor valamennyi kínzó eszközét állították ki. A pince legalján horrorisztikus zene szólt, és élethű  bábukkal mutatták be a halálos ítéleteket végrehajtó gépeket, amik sokakra a frászt hozták. Mire újra a várudvarra értünk az idő elromlott, a hídon visszafelé már el is kezdett szakadni az eső. Szerencsénkre nem parkolt messze a busz, így többé-kevésbé szárazak maradtunk. Olyan gyönyörű volt ez a lovagi vár, hogy még a filmeseket is elbűvölte, mivel forgatás zajlott éppen.

          


Utolsó erdélyi állomásunk Arad volt, ahol megnéztük Zala György Szabadság-szobrát, ahol megemlékeztünk, kicsit már fáradtan a 1848/49-es szabadságharcról, vértanukról. Megnéztük a közeli román hősök név nélküli ellenszobrát is. Mivel a busznak még várakozni kellett, ezért labdáztunk egy kicsit. A családoktól kapott szendvicsekkel mindenki jól lakott, elindultunk hazafelé, Magyarországra. A határon sajnos nagy torlódásba keveredtünk, mert a külföldön dolgozó vendégmunkások is épp ekkor mentek vissza. Szerencsére nem unatkoztunk, mert az egyik utánfutón szuper kocsikat láttunk, amit sokan jól megnéztek és lefotóztak közülünk. Az időt még lábra lépős játékkal, zenehallgatással és alvással töltöttük.
Amikor a határon végre átvergődtünk, a hazaúton mindenki elaludt. Egyszer csak arra ébredtünk, hogy Ildi néni keltegeti a csoportot, szóljunk a szüleinknek, mindjárt az iskolánál vagyunk. A szülőkön és a társaimon is láttam, nagyon örülnek, hogy szerencsésen hazaérkeztünk hajnali 1 órakor. Az utazás igaz fárasztó volt, de a sok élmény feledtette azt.
A pályázat lezáráshoz értékelő órán vettünk részt, amire Krisztián készítette el a többszáz képből kiválogatott filmösszeállítást. Május 20-án vidám hangulatban idéztük fel a kirándulás élményeit, a szentgyörgyi diákok és családok vendégszeretetét. A kezdeti kérdések: Hol jártunk? Miket láttunk? Tanultunk-e valamit? A képek láttán ma már mindenki határozottan sorolta a települések, látnivalók neveit. Az iskolai tananyag pedig sok helyen érthetőbbé vált és rengeteg hasznos és érdekes ismeretet kaptunk ezen az öt napon. Hálásak vagyunk tanárainknak, akik ezt megszervezték és lebonyolították. A következő tanévben pedig mi fogjuk vendégül látni erdélyi barátainkat Kecskeméten.

 

Header image

Header imageHeader imageHeader imageHeader imageHeader image

 

 

Útinaplót készítették:
Antal Zsanett, Szekér Réka, Lehoczki Nelli, Varga Nóra,
Dóka Krisztián, Jádi Dominik, Tóth Attila, Horváth Bence

 

Header image

Header imageHeader imageHeader image

film megtekintése >

 

 

 
 

Header image

 

 

 

 

Header image

Header imageHeader imageHeader image

film megtekintése >