Header imageheader image 2header image 2  
ISK

 

 

 

 

 

 

 

 

2013-10-11

Diáksport napja a Zrínyiben

 

Nemzetközi Diáksport Nap ünneplése október 11-én zajlott iskolánkban, mellyel csatlakoztunk az ország több mint ötszáz iskolájához és tizenöt-ezer tanulójához, akik ezen a napon 2013 métert futottak a nemzetközi szervezet felhívására. Természetes, ha már sportolunk, akkor mi megfejeltük egy kicsit a futást és a délelőtt folyamán a gyerekek választhattak több testmozgási folyamat és sportág közül. A röplabda, asztalitenisz, floorball mellet az udvaron lehetett még tollaslabdázni és kötélhúzásban is kipróbálni saját és az osztály erejét. A programok sérülésmentesen és remek hangulatban teltek a szikrázó napsütésben.

Reméljük, jövőre ismételhetünk!

     

 

 

Az Iskolai Sportkör éves beszámolója (2012/13)

Szeptemberben a következő sportköri szakköröket indítottuk be, melyek közül a gyerekeknek lehetőségük nyílt választani: röplabda, asztalitenisz, atlétika floorball (unihoki), és kosárlabda, labdás előkészítő az első ,második évfolyamokon, valamint 5.évfolyamon, a mindennapos testnevelés óra keretében, a tömegsport foglalkozások.
Ebben a formában több mint 200 diákot tudtunk délutánonként is megmozgatni, ami az iskola létszámát tekintve tanulóink egyharmadát érinti. Az ügyesebb diákjaink többsége már egyesületekkel karöltve /KESI, KARC, UNIVER, KTE, stb/ és egymásra hangoltan végzi a versenyekre való felkészítést, hogy eredményekben túlszárnyaljuk a tavalyi sikeres évet.

 

Röplabda        Juhász Zoltán

Iskolánk két korosztályban, három leány csoporttal bővítette a kecskeméti Sportiskola szakszövetség (KESI) sportolói létszámát, melynek eredményeként nemcsak a diákolimpiai versenysorozatban, hanem a szakszövetség versenyein is részt vehettünk. Jelenleg a kezdő röplabdás lányokkal együtt 60-an járnak edzésre.
Az elmúlt évhez hasonlóan is jól indult a versenyidőszakunk.
Október 13-én Budapestre utaztunk ahol a Országos Gyermek bajnokság első körében a csoportunkban mindenkit legyőzve vettük az első akadályt (Újpesti DSE, Palotai SC, Veszprémi Sportiskola)
November 10-én Veszprémben OGYB második fordulójában az alapszakaszban ismét mindenkit legyőzve kerültünk a országos középdöntőbe.
November 17-18-án Szegeden a Markovics Kupán indultunk két mini és egy gyermek csapattal. Ez a verseny az ország legnagyobbja, az induló csapatok száma elérte  a 80-at. A mini  B kategóriában sikerült a 46 csapatból  22. helyen végeznünk, míg a  mini A kategóriában nagydöntőt játszottunk és ezüstérmet szereztünk. A Gyermek korcsoportban is gyönyörű eredmény született, hiszen itt elődöntőt játszhattunk és  a 3. helyen végeztünk .A tavalyi évhez hasonlóan ismét nagyon eredményesek voltunk,hiszen az egyesületek rangsorát a két kiemelkedő eredménnyel mi nyertük.
Decemberben 1-én iskolánkban rendezték az Országos Ifjúsági Kupa első fordulóját,ahol a kecskeméti lányok továbbjutottak a következő fordulóba.
December 22-én Budapestre utaztunk , ahol aza Vasas SC és a TFSE-KRA közös rendezésű Karácsonyi Kupán indultunk a kiemelt csoportban .Ezen a tornán is több mint 40 csapat vett részt. Nagy csatában jutottunk el a négyes döntőbe,ahol szoros csatában maradtunk alul előbb a Nyíregyháza, később az Újpest csapataival szemben így az előkelő negyedik helyen végeztünk.
Január 3-7 Kecskeméten rendezett fiú Röplabda Ifjúsági Európabajnoki selejtezőn lányainkkal a lebonyolítást segítettük,amiért a Magyar Röplabda Szövetség hivatalos köszönetében részesültünk.
Január 20-án Országos Gyermek Bajnokság elődöntőjét rendezte iskolánk( Nyíregyházi Sportiskola, Bp.Palota, Kesi, Kaposvári Sportsikola) Ezt a fordulót is sikerült megnyernünk.
Január 26-án ismét iskolánkban volt egy színvonalas verseny az Országos Ifjúsági Kupa országos elődöntője (Békéscsaba, KESI, Gödöllő, Szolnok).A már megszokott módon ismét sikerrel zárult a verseny ,hiszen aranyérem lett a vége.
Febrár 2-án Békéscsabán a Buzássy emlékversenyen ismét dobogóra állhattunk és ezüst érem került a nyakunkba.
Február 16-án Farsang Kupát rendezett a KESI a mini és szupermini korosztályban. Itt két arany és egy bronzérem volt a lányok jutalma.
Február 23-án a Zrínyi adott helyet a az Országos Serdülő Bajnokság országos elődöntőjének.(Kesi,Vasas,Békéscsaba,Gödöllő)Az elődöntőn a Vasas mögött végeztünk és így a döntőbe jutottak a lányok.
Március 9-10 Szegeden voltunk a VSI Kupán .Miniseink a sajnálatos sérülések miatt nem tudtak a négybe bejutni,de remek játékkal a cseresorunk megszerezte az előkelő 5.helyet a kiemelt kategóriában. Normál kat.ban a második csapatunk a 10.helyen végzett. Gyermek csapatunknak sikerült a négyes döntőbe jutni ,ahol a végén negyedikek lettünk.
Március 20-án iskolánkban rendeztük IV.kcs-s diákolimpia városi döntőt ,melyet jó játékkal nyertük meg..
Március 27-én a III.kcs-os diákolimpia döntőjében is elsők lettünk.
Április 6-án  iskolánkban volt az OSB második elődöntője (Nyíregyháza, Szombathely,Gödöllő,)A forduló megnyerésével vált biztosra,hogy a lányok biztosan az országos döntő résztvevői lettek.
Április 10-én Diákolimpia megyei döntőjét rendeztük az iskolában a IV.kcs-ban,amit remek játékkal nyertük meg és ezzel már négy éve vagyunk megyebajnokok.
Április 16-án Diákolimpia megyei döntőre utaztunk Kalocsára a (III.kcs-os).Ezt a versenyt veretlenül nyertük és így a kisebb lányok is megyebajnokok lettek ,immárom negyedik éve.
Április 21-én Budapesten az OSB második elődöntőjének megnyerésével a gyermek csapatunk is az országos döntőbe jutott.
Április 27-én a Nagy Sportágválasztóra hívták csapatunkat,ahol bemutatókat kellet tartanunk
Május 4-5 –én Budapesten rendezték a Szupermini Országos Döntőt.Ezen a most kezdő röpieink az első komoly versenyükön 45 csapatból a 12-ek lettek.Gratulálunk nekik első sikerükhöz!
Május 11-12 Budapesten az Országos Mini Kupa döntőjében lányaink a kiemelt kategóriában az 5. helyen , a normál kategóriában 11 helyen végeztünk.
Május 14-én Tatabányára utaztunk a diákolimpia országos elődöntőjére,ahol remek néhol kiváló játékkal nyertünk aranyérmet,ezzel ismét országos döntőben vagyunk!
Május 17-18-19 Kecskeméten Iskolánk kapta meg a rendezési feladatokat a MRSZ-től. A nyitó és záróünnepséget is színvonalasan és frappánsan bonyolítottuk le .Kesis Lányaink bejutottak a négyes döntőbe és hatalmas küzdelemmel országos 3. helyet szerezték meg. Kökény Nóra 8.a tanuló tagja volt a csapatnak.
Május 24-26 Békéscsabán az Országos Gyermek Bajnokság döntőjében végre beérett a kecskeméti utánpótlás edzők kitartó munkája. Magyar bajnok lett a csapatunk!!!A csapatból három Zrínyis tanuló játszott a kezdő csapatban: Kökény Nóra csk.,Strung Laura,Kökény Petra
Május 27-én iskolánkban rendeztük a III.kcs-os diákolimpia országos elődöntőjét.(Zrínyi-Békéscsaba Jankay, Bp. Szenci,Vértesszőlős).Ellentmondást nem türő játékkal nyertük az elődöntőt és ezzel a kisebbek is az országos döntő resztvevővi.
Június 7-9 Szeged IV.kcs-os Diákolimpia Országos Döntő. Rendkívül nehéz csoportbeosztásnak köszönhetően nem sikerült a négyes döntőbe kerülni , de így is az előkelő 5. helyen végeztek lányaink.
Június 17-19 Miskolc III.kcs-os Diákolimpia Országos Döntő.
Június 20-21 Nyíregyháza Strandröplabda Országos Döntő mind a két korcsoportban.
Nagy megtiszteltetésként értékelem, hogy az idén két felkérést is kaptunk a Magyar Rőplabda Szövetségtől rendezői és lebonyolító munkára. Az Országos Serdülő Kupa Döntőt iskolánk tanulóinak segítségével kiváló minősítéssel végeztük. Az Ifjúsági Európa Bajnoki Selejtezőn pedig a labdaszedés és a pályagondozás volt ránk bízva.
A tavalyi évhez hasonlóan többször adtunk helyet országos szintű versenyeknek, köztük négy országos elődöntőt is rendezhettünk.
Június 22-én Kecskeméten rendezik a a Magyar Női Röplabdaválogatott Euró Liga Döntőjét,ahol iskolánk tanulói fognak segétkezni a lebonyolításban.
Már három éve mind a két korcsoportos csapatunk az Diákolimpia Országos Döntőjének résztvevője!
IV. korcsoportos utazó keret:( Kökény Nóra Csk., Sallai Virgínia, Vincze Boglárka, Kökény Petra, Strung Laura, Vágó Fanni, Ollé Réka, Kis Virág, Piránszki Petra, Juhász Petra, Jantovics Réka,)

III. korcsoportos utazókeret ( Kökény Petra Csk., Jantovics Réka, Juhász Petra, Piránszki Petra, Csenki Janka, Kiss Viktória, Benkő Réka, Pintér Vanessza, Murár Bettina, Forgó Lilien, Kovács Anna )


Asztalitenisz:- Réthey Erzsébet

Alsó és felső osztályosok számára tartunk a foglalkozásokat, Rigó Endre szakedzővel, heti 2 alkalommal 30-35 fő részére. Főleg alsósok-(1.-2.o.) jártak, akik között sok a tehetséges gyerek. Néhány tanulónk már az egyesületek (Spartacus, illetve Univer) edzéseire és versenyeire is eljártak. Rendszeresen hozták az érmeket, ranglista élére is felkerültek.( Drabant Anita Orsz. I.-III. hely, Füle Kata. I-III. hely, Kiss Bálint., Jádi Dominik, Szabó Dániel orsz. helyezettek.) Az elsősök foglalkozása elsősorban az utánpótlás nevelését szolgálja, míg második osztálytól, már kimondottan a versenyeztetésre készítjük őket. E mellett azoknak, akik csak ritkábban tudnak eljárni, megmaradt a tömegsport játék jellege. A városi és megyei diákolimpián nagy létszámmal képviseltettük magunkat, 15 fővel szerepeltünk, és Kökény Nóra, és Kökény Petra szereztek bronzérmet. az alsósoknál érmesek: a 2.b-és Pető Barnabás és Salamon András, és Tóth Zóra .

 

Atlétika:. Réthey Erzsébet

Két csoportban foglalkoztam a tehetséges atlétákkal. Az edzések az alsósoknak heti egy órás volt, 15 fővel és a felső tagozatosok idén jóval nagyobb létszámmal, 25 fő- heti 2 x másfél órában jártak. Idén is számos diákolimpián és diákversenyen elindultunk, és mindegyikről érmekkel tértünk haza. A városi és megyei versenyeken komoly ellenfélként kezelték iskolánk minden atlétáját, annak ellenére, hogy belvárosi iskola vagyunk, szerény lehetőségekkel.
Időrendben haladva a fontosabb versenyek felsorolása:
Szeptember 26.-án egy nagyon fontos és színvonalas verseny várt ránk, az atlétika diákolimpia megyei csapatbajnoksága, ahol a lányok, súlylökésben IV. helyen, távolugrásban III. helyen és magasugrásban II. helyen,-(országos IX. helyen), zártak. A többi megyei eredménye a táblázatban található.

Október 13.-án szombaton, Kiskunfélegyházára vittem 12 tanulónkat, akik a Mészáros Gyula regionális atlétika versenyen szerepeltek, a város színeit képviselve. Itt is sok érem született. Legügyesebb Lór Anna volt, aki 3 aranyérmet nyert.

Ugyancsak Anna nevéhez fűződik, hogy október 20-án, Vácott rendezett ügyességi országos gerelyhajító versenyt megnyerte. Anna ennek köszönhetően megerősítette atléta válogatottságát.

Az alsósokkal december03.-04-én a szokások megyei Tapsifüles terematlétika versenyen indultunk 45 fővel, ahol a magas induló létszám miatt, hosszabb verseny várt rájuk. Itt is remek teljesítmények születtek, sok éremmel, és helyezéssel. Abszolút favorit teljesítményt nyújtott Lór Levente, mindhárom számát megnyerte. 30 m-en, 300 m-en, és a 4x200 m-es váltó( Lór Levente, Kovács Márk, Zsigár Szabolcs, Mihócza Levente) aranyérme, Mihócza Levente 30 m, 300 m IV. helye és váltó aranya, Varga Zsóka kislabda bronzérme Drabant Anita kislabda IV. helye, és rengeteg döntős pontszerző, ami által az iskolák közötti pontversenyben a V. helyen végeztünk. Eredmények a táblázatban.

December 15-én szombaton rendezték a Lánchídban a „Zöld karika” környezetvédelmi sportversenyt, melyre évfolyamonként 1.-1. fiúval és lánnyal álltunk ki. Az atlétákból összeállított csapat, a 12 iskolából a IV. helyen végzett. Csapat tagjai: Oroszi Péter, Danka Petra, Borsodi Valéria, Hagymási Patrik, Keresztes Anita, Mihócza Bendegúz, Lór Anna,  és Szűcs András.

Február 02.-ánés 16-án szombaton a hagyományos Lánchíd-Darvas terematlétika versenyen mutattuk meg tanítványaink, hogy a Zrínyis atlétáktól igenis tartani kell. (27 fő) Lór Anna a városi 4 első helye után a megyei döntőn ismét 3 aranyat szerzett (60 m, távol, súly), és ezzel a legtöbb érmet szerezte. A másik triplázónk, Hagymási Patrik volt, aki a színvonalas erős mezőnyben, ugyancsak 3 aranyat nyert, (60 m, távol, és magasugrás). A többiek, pl. Katona Adriána a magasugrás ezüstérmével jeleskedett. A Végül csapatunk a III. helyen zárt a pontversenyben.

A tavaszi versenyeket a mezei futással kezdtük ápr. 05-én, amit az eső miatt ötször halasztottak el, és ennek ellenére, így is zuhogó esőben rendezték meg. A fiúk az eddigi legsikeresebb évet zárták. Az I. kcs.-ok a II. helyen , a II. kcs.-ok I. helyen, a III.kcs.-ok a II. helyen, a IV. kcs.-ok a III. helyen végeztek a városi döntőn, így minden csapatunk bejutott a megyei döntőbe Itt már  nem jutott nekünk érem, csak a IV. és V. helyek.
Az egész évben várt diákolimpia pályabajnokságon ápr. 29.-30 városi és Először a II.kcs.-os fiúk nyerték meg a 3 tusát ( Lór Levente, Bíró Kristóf, Kovács Márk, Zsigár Szabolcs, Czigoth Szabin, Mihócza Levente), másnap pedig a III. kcs-os fiúk nyertek fölényesen a 4 tusa csapat versenyében. ( Hagymási Patrik, Benkovics Balázs, Szrnka Benedek, Oroszi Péter, Nagy Joel, Rabb Kevin, Csányi Mihály) Egyéni összetettben Hagymási Patrik városi I. hely, megyei III. hely. Patrik egyéniben megnyerte még a városi és megyei 60 m és távolugrást is. Katona Adriána magasból szerzett , városi, és megyei ezüstöt, így ő is résztvevője lett az országos döntőnek.

A megyei döntőn, máj. 6.-7-én. elképesztően magas pontszámmal, csak a III. hely jutotta III. kcs-os fiú csapatunknak, így lemaradtak az országosról. (A megyei döntők után a hivatalos eredményük az országos 4-5 hely közé sorolta csapatunkat) és a megyei fordulón néhány pontra lemaradva az országos döntőről, III. helyen zártak Egyéni összetettben, Lór Levente II. lett 3 tusában. Kiemelném még a 4x100 m-es IV.-os lány váltót( Lór Anna, Madari Erika, Csikós Fanni, Kovács Nikolett), akik megye bajnokok lettek és természetesen indultak az országos döntőn. Lór Anna idén sem hagyott kérdést a megyei döntőn ellenfelei számára, hogy ő a legjobb 100 m-en, távolban és 5 tusában is.(több számban nem indulhatott). A III. kcs-os fiú váltónk ( Hagymási Partik, Benkovics Balázs, Nagy Joel, Oroszi Péter) szenzációs erős idővel a II. helyen végeztek a megyei fordulót tekintve. 4x100 m fiú váltónk, a városi 2. hely után a megyein is 2. lett, de sajnos nem kerültek meghívásra, pedig ott lett volna a helyük.(orsz. 8-10 idő) Érmet nyertek még a városi döntőn, Ádám Regina 1500 m-en arany, Lakos Balázs 100 m-en ezüst, ők a megyein 4. helyen végeztek.

Országos diákolimpia eredmények, június 03.-04. Budapest: Hagymási Patrik 60 m 9. hely, távolugrás 11.hely (új iskolacsúcs), Lór Anna távolugrás 5. hely, 5 tusa 5. hely(új isk.csúcs ), 4x100 m lány váltó, 7. hely ( új isk.csúcs ), Katona Adriána magas 15.hely.

 Lór Anna jelen pillanatban az összes iskolacsúcsot megjavította és kiemelkedő eredményével augusztusban indul a válogatottal, a Kanadában megrendezésre kerülő gyermek világjátékokon, ahol távolban és 100 m-en képviseli országunkat.

Az alapfokú városi csapat és egyéni versenyt ismét iskolánk rendezte május 21.-én, kint a Széktói Stadionban, hat iskola részvételével. Minden Zrínyis versenyző nyert érmet, valaki 4-5 számban is aranyérmes lett.

A megyei Döntőn Kiskunfélegyházán szakadó esőben rendezték. A III. kcs.-os fiúkat nem zavarta a mostoha időjárás tripláztak és mind a három versenyszámukat megnyerték. Ezen is látszott, hogy mennyivel jobbak a többieknél. Hagymási Patrik egyéniben gyűjtött még mellé 2 aranyat távolból és kislabdából Benkovics Balázs távolban lett 2., A 4x100 m-es váltót a végén hatalmas fölénnyel hozták ( Oroszi Péter és Nagy Joel), míg a lányok távolban és kislabda csapatban lettek harmadikak.

 

Floorball (unihoki) fiú- Réthey Erzsébet

Idén a két csoportot összevontam, hogy jobban fejlődjenek és heti 2x1 órában tartom a foglalkozásokat, 15-20 főnek. Novemberben a diákolimpián a II.-III. kcs.-ban indultunk el. A II. kcs.-os fiúknak a megyei I. hely után, december közepén az országos elődöntőn Szolnokon, a második helyre ütötték  be a csapatot, és ezzel bejutottak az országos döntőbe, melyet január 20.-án rendeztek Budapesten. Itt a csapat egy iskolát leszámítva, mindenkit megvert, de a pontarányok miatt csak országos ötödik helyen zártak.- A győztes fiúkat 3:0–ra vertük. Csapat tagok: ( Csomor Tamás, Vári Márton,  Fazekas András, Lór Levente, Bíró Kristóf, Palásti László) Gólkirályunk Fazekas András volt, legjobb kapusunk Vári Márton)
A III. kcs. fiúk a megyei II. helyet követően, Szolnokon az országos elődöntőn a 3. helyen zártak. Csapat tagjai Csomor Tamás, Hagymás Patrik, Kiss Dániel, Fazekas András, Nagy Csanád, Szabó Sándor, Oroszi Péter

Unihoki országos elődöntőket máj. 10. Református iskola rendezte. A II. kcs-os fiúk megnyerték a meccseiket és elsők lettek, de az atlétika versenyek ütközése miatt, nem tudtunk elmenni Miskolcra a döntőre. Csapat tagjai:Csomor Tamás, Palásti László, Lór levente, Bíró Kristóf, Harkai Norbert, Jávorszky Alex
.A III. kcs.-os fiúk 2 győzelemmel és egy vereséggel a II. helyen zártak.(orsz.9.-12.hely) Csapat tagjai: Rékasy Zoltán, Szabó Sándor, Vida Sándor, Oroszi Péter, Nagy Csanád, Rabb Kevin, Remény Olivér


Úszás diákolimpia-Réthey Erzsébet

Úszás diákolimpia városi döntőjét január 07.-én rendezték, mely Mészáros Dániel többszörös országos bajnokunknak sikerült a legjobban. Mindkét számát fölényesen nyerte. A félév alatt több tucat érmet nyert, volt olyan hétvége, amikor 8-at is szerzett egy versenyen. Másik duplázónk Jaksa Milán volt 100 gyorson és mellen nyert.  Pullai Szilárd ezüst és bronzérmet úszott. A megyei versenyen Dani ismét nyert, így ismét úszhatott a februári országos döntőn. Idén nem sikerült a bravúr , egy 7. és egy 9. hellyel jött haza.


Labdarúgás-Juhász Zoltán

December 07-én a Damjanich által szervezett Mikulás Kupán vettünk részt és az igen fiatal csapattal III. helyet szereztük meg.

 

Kosárlabda diákolimpia- Réthey Erzsébet

Március11.-én megkezdődtek a IV. kcs-os városi mérkőzésekkel Katonatelepen a kosarasaink küzdelmei is. Igen szoros mérkőzéseket játszva végül a 3. helyen zártak, és a rendkívül erős ág miatt, sajnos nem jutottak tovább.(A két továbbjutó csapat végül bekerült az országos 8 közé)
III. kcs.-os fiaink ápr. 04-én Kiskunfélegyházán kezdtek, ahol kiütéssel verték ellenfeleiket. A megyei döntő Baján már sokkal keményebb küzdelmeket hozott és egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel kiestünk a további harcból.
Karate diákolipmia:
Holló Evelin karate kumite ágában diákolimpia országos III. helyezést ért el nov. 25-én Budapesten.


Mikulás  Kupa- Juhász Zoltán, Réthey Erzsébet

December 6-én Mikulás napján  hagyományos játékos sorversenyt rendeztük a csarnokban. A hangulat igen fergeteges volt.

Egyéb szabadidős sportok - Réthey Erzsébet

 

K&H futások

Szeptember 22.én szombaton rendezték és iskolánk éppen lemaradt a dobogós helyezésről, IV. lett, akár csak testnevelőnőnk, aki az egyéni női versenyben igen kiváló idővel a profik mögött 4. lett.
Tavaszi május 11-én szombaton, melyen iskolánk 86 fővel ismét a 4.lett. Böbe néni viszont felfutotta magát a dobogós 3. helyre.

Rákóczi Vágta

A Rákóczi Utca revitalizációs program sorozat lezárására hirdetett futóversenyt, melyet november 11.-én szombaton rendeztek. Iskolánk a II. helyen végzett kerek 100 induló létszámmal. És 15 ezer forintot kapott, melyből amerikai sportjátékokat vettünk.(baseball, rögbilabda)

Vásárhelyi félmaratoni és váltófutás
Márc.23-án szombaton havas időben rendezték a futásokat, ahol Háry Barnabás a 7200 m-es távon I. helyezést ért el. A többiek is remekül futottak.

Jótifuti
Jótékonysági futó és kerékpáros versenyt rendeztek márc. 24-én vasárnap a Főtértől a Decathlon áruházig, ahol a nevezési díj teljes összegét a mozgássérült gyermekek sportolására szánták. Iskolánk néhány kerékpáros családdal vett csak részt az igen hideg havas hétvégén. Nekik is köszönjük.

Mercedes utcai futóverseny
Jún. 08-án szombaton rendezték a III. Mercedes futóversenyt, amit csak a legelszántabbaknak ajánlottam. Iskolánkból egy tucatnyi csapat vágott neki a 10 km-es távnak. Mindenki sikeresen célba ért.

 

Kosárlabda KESI 4.osztályosok részére

Heti egy alkalommal a testnevelés órák keretében minden negyedikes részt vett a városi programban, melynek célja a kiemelkedő tehetségek felkutatása és versenyeztetése.
Heti egy órában a fiúk edzésre is járhattak, de ezzel idén összesen 12 negyedikes fiú élt. Számukra hétvégenként körmérkőzéses fordulók vártak, a Kertészeti csarnokában. A júniusi utolsó meccseit is megnyerve aranyérmet szereztünk és szinte minden fiú egyesületben kívánja folytatni a kosárlabdázást, aminek alapozó edzőtábora jún. 17.-21.-ig lesz a kertészeti Föiskolán.

 

Kölyökatlétika verseny

Ápr. 20.-án szombaton a Lánchíd u. iskolában, egy 10 főből álló alsós csapatunk versenyzett a legfurfangosabb ügyességi feladatokban, (rúdugrás, létrafutás, diszkosz célba dobás, békaugrás, stb.,) ahol inkább a részvétel volt a fontos. Mindenki remekül érezte magát.

 

III. Nagy sportágválasztó-uszoda és sportcsarnok

Ápr. 27.-28-án hétvégén rendezte meg a város, és több mint 100 diákunk és családtagjaik kilátogattak ki, a több mint 30 sportágat felvonultató rendezvényre, ahol a legnagyobb örömünkre a II. helyen végeztünk és így nyertünk az iskolának 50 ezer forintot, amin 10 db röplabdát és 2 db szöges cipőt vettünk.

 

Korcsolya

Idén nem volt hozzánk kegyes az időjárás és összesen 4,5 napot korcsolyázhattak az iskola udvarán a tanulóink, ezt is csak december közepén. Így elmaradt az egyik legjobban várt Jégkarnevál is.

 

Tehetséggondozás:

Ápr.06-án TF-en  Budapesten Dr.Istvánfy Csaba az intézet rektora átadta az év testnevelőjének járó rangos kitüntetést Böbe néninek. (Kecskeméten ő az első, aki ezt a kitüntetést megkapta) A díjat szerteágazó, sokrétű alázatos munkájáért, a mindennapos sportoktatásban végzett szorgalmas, kitartó, és céltudatos munkavégzéséért kapta. Kiemelték az atlétika, kosárlabda, asztalitenisz, és floorball sportágakban végzett országos szintű eredményeit és emellett a szabadidősportban végzett lelkiismeretes, odaadó munkáját dicsérték. Példaértékű hozzáállásával segíti a felnövekvő generációkat, hiszen  még most is versenyzik a szenior atléták között (21szeres magyar bajnok).

 

Eredmények

Diákolimpia Megyei Atlétika Csapat bajnoksága III.-IV. kcs  2012.09.26

Lány magasugrás  megyei II. hely , Országos 9. hely (132,5 átlaggal)
Madari Erika      145 cm
Lór Anna            135 cm
Katona Adriána  130 cm
Lóczi Emese      125 cm
Kökény Nóra     120 cm

Lány távol csapat megyei III. hely országos 14. hely  ( 410 cm átlaggal)
Lór Anna               457 cm
Madari Erika         423 cm
Bajusz Alexa         378 cm
Kovács  Nikolett   377 cm
Csikós Fanni         776 cm

 

név

30 m

Helybőltávol

kislabda

300 m

magas

Lór Levente      

 I. hely-4,72 s                

 

 

I. hely 51,4 s

 

Mihócza Levente     

VI. hely  5,01 s      

 

 

IV.hely  55 s

 

Bíró Kristóf       

 

Vhely 201 cm

 

 

 

Zsigár Szabolcs    

VII. hely.5,05 s

 

 

 

 

Kovács Márk    

 

 

 

 

VI.hely 115 cm

Varga Zsóka 

 

 

III. hely

 

 

Drabant Anita 

 

 

IV. hely

 

 

 

 

 

 

 

 

Kotrozó Péter

VI. hely  

 

 

V.hely

 

Őze Bence

 

VI. hely

 

 

 

Berta Marcell 

 

 

 

 

 

Rabb Márk

V. hely

 

 

 

VI.hely 110cm

Labancz Barna

 

VII.hely

 

 

 

Bozsik Csombor

 

 

IV.hely

 

 

Benkovics Boglárka

 

V. hely

 

 

V. hely

 

 

 

 

 

 

4x200 m váltó

I. hely:

 

 

 

 

Lór Levente,

 

 

 

 

 

Kovács Márk,

 

 

 

 

 

Zsigár Mihócza

 

 

 

 

 

Levente Szabolcs .

 

 

 

 

 

 

 

Floorball diákolimpia regionális és országos elődöntő eredményei fiúk: Böbe

 

Mészáros Gyula Regionális Atlétika verseny 2012.10.13. Kiskunfélegyháza

Háry Barnabás

V. hely 8.9 s

 

III.hely 2,30 s

 

Mihócza Bendegúz

VIII.- 8,52 s

VIII. -450 cm

 

 

 

60 m

távol

800

váltó

Lór Anna

I. hely-8.20 s

 I. hely-480 cm

 

I. hely

Madari Erika

IV. hely.9.08 s

IV.hely-440 cm

 

II. hely

 

 

időpont

hely

eredmény

megnevezés

II.kcs

2012.11.19.

Református

I. hely

regionális

II.kcs.

2012.12.11.

Szolnok

II. hely

Orsz.Elődöntő

II.kcs.

2013.01.20.

Budapest

V. hely

Országos

III.kcs.

2012.11.17.

Református

II. hely

Regionális

 

A csapatok tagjai:
II. kcs. :
Fazekas András, Bíró Kristóf, Vári Márton, Csomor Tamás, Lór Levente, Kiss Dániel, Palásti László,
Jávorszky Alex
III.kcs
Csomor Tamás, Hagymás Patrik, Kiss Dániel, Fazekas András, Nagy Csanád, Szabó Sándor, Oroszi Péter

 

  II.- III.kcs.-os Unihoki Diákolimpia Országos elődöntő
Kecskemét, Református 2013.05.10.

II.kcs-os fiúk mind a három meccsüket fölényesen nyerték és ezzel elsők lettek.
Csapat tagjai:Csomor Tamás, Palásti László, Lór levente, Bíró Kristóf, Harkai Norbert,Jávorszky Alex

III.kcs-os fiúk két meccset nyertek és egyszer kikaptak, így a II. helyen végeztek.(országos 9.-12.hely)
Csapat tagjai: Rékasy Zoltán, Szabó Sándor, Vida Sándor, Oroszi Péter, Nagy Csanád, Rabb Kevin,
Remény Olivér

 

    Úszás Diákolimpia -Böbe
Városi döntő:2013.01.07. megyei febr.. 04. országos:márc. 09.

II. kcs fiú Mészáros Dániel     50 m gyors     I. hely      megyei: I. hely   országos: 7. hely
50 m mell       I. hely     megyei: I. hely    országos: 9. hely
IV. kcs  fiú   Jaksa Milán          100 m gyors    I. hely
100 m mell      I. hely
IV. kcs.        Pullai Szilárd      100 m gyors   II. hely    megyei: III. hely
100 m mell    III. hely

 

Asztalitenisz diákolimpia városi és megyei eredmények: Böbe
2012.01.09. és 19.

név

Kcs.

Egyéni/csapat

városi

megyei

Kökény Nóra

IV.

Egyéni/ csapat

III./I.

V. hely

Kökény Petra

IV.

Egyéni/ csapat

III./I.

 

Pintér Vanessza

IV.

egyéni

V.

 

Pető Barnabás

IV.

egyéni

VII.

 

Salamon András

IV.

egyéni

VI.

 

Herczeg Milán

IV.

egyéni

V.

 

 

 

Láchíd-Darvas  (városi )és megyei eredmények: 2013.02.02.- és 02.16.

név

60 m

Távol

súly

magas

1000 m

4x200 m

Lór Anna

8.37s  I .h

476 I. h.

12,04 I. h

145 cm II. h

 

 

Katona Adriána

 

 

 

135 cm II.h

 

IV. hely

Hagymási Patrik

8,10s I. h

510 II.h.

13,46 I. h.

145 cm I. h.

 

 

Oroszi Péter

8,9 s 8. h.

380 8. h.

 

 

 

 

Varga Zsóka

 

374  8. h.

 

 

 

 

Háry Barnabás

8,1 s 8. h.

473 3. h.

 

 

3,21 s 4. h.

 

Csányi Mihály

 

 

 

 

4.05 s 3. h.

 

Medgyesi Gyöngyi

9,2 s 5.h.

378 5. h.

 

 

 

IV. hely

Madari Erika

8,6 s 4. h.

421 4. h.

 

145 cm 4. h.

 

 

Csikós Fanni

8,8 s 8. h.

410 5. h.

8,54  7. h.

 

 

 

Kovács Nikolett

9,0 s

 

 

 

4,03 5. h.

 

Mihócza Bendegúz

8,34 s

434 cm

 

 

 

 

Strohner Jázmin

 

 

8,86 6. h.

 

 

 

 

Diákolimpia Kosárlabda  III. és IV. kcs.-os fiúk

 

 

hely

időpont

helyezés

III. kcs fiú

Városi

Kiskunfélegyháza

2013.04.04.

1. hely

 

Megyei

Baja

2013.04.22.

4. hely

IV. kcs fiú

Városi

Katonatelep

2013.02.28.

2. hely

 

Megyei

Kunszentmiklós

2013.03.11.

3. hely

 

Atlétika mezei diákolimpia
Városi  04.05. és megyei 04.09.

I.kcs-os fiúk

Városi II. hely

 

I.   I.kcs.-os lányok

Városi IV. hely

Salamon András

3.

 

Csontos Csilla

11.

Gajdos Máté

9.

 

Varga  Dóra

13.

Rabb Márk

14

 

Pasztooszki Anna

17.

Jávorszky Alex

15.

 

Palásti Csenge

25.

Melján Dávid

24.

 

Virág Kata

26.

Vancsora Péter

25.

 

Nyíri Kata

28.

Pető Barna

27.

 

Bíró Boglárka

29.

Hajkó András

28.

 

Szuromi Lotti

32.

Laczkó Zsombor

29.

 

Kis Orsolya

33.

Szőlősi Hunor

30.

 

Kocsis Virág

34.

Kakulya Milán

32.

 

Szűcs  Vanessza

35.

 

 

 

 

 

II. kcs-os fiúk

Városi II. hely

Megyei IV. hely

II.kcs-os lányok

városi

Csákó Patrik

2.

8.

Drabant Anita

4.

Mihóoza Levente

4.

16.

Vindovics Panna

19.

Kovács Márk

22.

17.

Benkovics Boglárka

29.

Kotroczó Péter

31.

39.

Ónódi Csenge

36.

Lór Levente

33.

35.

Német Fanni

48.

Bodor Milán

41.

 

Kovács Petra

49.

Halasi Ferenc

43.

 

Bari Dominika

53.

Berta Marcell

53.

 

 

 

 

 

 

 

 

III. kcs-os fiúk

Városi II. hely

Megyei IV. hely

III. kcs-os lányok

városi

Hagymási Patrik

11.

60

Danka Petra

22.

Keresztes Zsombor

18.

18

Pintér Vanessza

28

Nagy Joel

20.

20

Karcsú Fanni

31.

Csányi Mihály

21.

25

Pintér Dominika

32.

Harnos Botond

32.

-

Nagy Dóra

34.

Szarvas Zsombor

36.

-

Csikós Lotti

43.

Rabb Kevin

34

57.

Bóta Annabella

50.

 

 

 

 

 

IV. kcs-os fiúk

Városi III. hely

megyei

IV. kcs-os lányok

városi

Háry Barnabás

5.

7.

Lór Anna

17.

Lázár Ábrahám

12.

-

Kovács Nikolett

19.

Mihóoza  Bendegúz

19.

-

 

 

Kovács Leon

20.

-

 

 

Danka Gergő

25.

 

 

 

Szűcs András

27.

 

 

 

Kovács Botond

29.

 

 

 

 

 

 

Atlétika Diákolimpia városi egyéni és tusa csapat bajnokságai
Városi: 2013.04.29-30. Széktói stadion és Lánchíd u. iskola

II.kcs.-os fiú 3 tusa: I. hely 1780pont

név

60 m

távol

kislabda

Pont/ helyezés

Lór Levente

9,2 s

395 cm

38,2 m

344p/ 4. hely

Zsigár Szabolcs

9,6 s

368 cm

44,2 m

335p/ 6. hely

Bíró Kristóf

9,8 s

407 cm

36,1 m

320p/ 7. hely

Mihócza Levente

9,5 s

373 cm

37,2 m

334p/11.hely

Kovács Márk

9,4 s

387 cm

30,3 m

319p/15.hely

Czigoth Szabin

10,6 s

371 cm

36,6 m

280p/32. hely

Csákó Patrik

10,7 s

338 cm

33,3 m

239p/55. hely

 

II. kcs-os lány 3 tusa: IV. hely 1629 pont

név

60 m

távol

kislabda

Pont/helyezés

Varga Zsóka

10,1 s

326 cm

37,2 m

340 p/6. hely

Drabant Anita

10,5 s

338 cm

36,3 m

327p/12.hely

Németh Fanni

10,4 s

368 cm

19,6 m

283p/23.hely

Bari Dominika

10,0 s

337 cm

21,8 m

287p/21. hely

Benkovics Boglárka

10,6 s

340 cm

23,1 m

272p/30. hely

Tóth Zóra

11,0 s

311 cm

26,9 m

248p/39. hely

 

III. kcs-os fiú 4 tusa: I. hely  2749 pont

név

60 m

távol

kislabda

600 m

pont

helyezés

Hagymási Patrik

8,52 s

534 cm

58,5 m

1.57 s

661

I. hely

Szrnka Benedek

9,62 s

464 cm

57,5 m

1.59 s

566

5. hely

Benkovics Balázs

8,61 s

464 cm

42,0 m

1.59 s

558

8. hely

Oroszi Péter

9,41 s

440 cm

43,5 m

2,08 s

485

18. hely

Nagy Joel

8,82 s

406 cm

33,0 m

2,03 s

479

28. hely

Csányi Mihály

9,73 s

414 cm

41,0 m

2,09 s

449

30.hely

Rabb Kevin

9,93 s

405 cm

35,5 m

2,18 s

393

54. hely

 

III.kcs.-os lány 4 tusa: IV. hely 2049 pont

név

60 m

távol

kislabda

600 m

pont

Helyezés

Katona Adriána

9,41 s

414 cm

24,5 m

2,31 s

443

15. hely

Pintér Dominika

10,27 s

343 cm

32,0 m

2,18 s

430

23. hely

Medgyesi Gyöngyi

9,61 s

349 cm

27,0 m

2,28 s

425

24. hely

Budaházy Bernadett

9,41 s

351 cm

25,0 m

2.30 s

402

25. hely

Karcsú Fanni

10,69 s

389 cm

19,0 m

2,16 s

394

28. hely

Danka  Petra

10,57 s

369 cm

32,5 m

2.30 s

390

30. hely

Csikós Lotti

10,91 s

334 cm

22,5 m

2,40 s

292

55. hely

 

IV.kcs.-os fiú 5 tusa: V. hely  3024 pont

név

100 m

Távol

Kislabda

Súly

800 m

pont

hely

Háry Barnabás

13,86 s

431cm

61 m

8,96 m

2.44 s

681

14.

Lázár Ábrahám

14,24 s

468 cm

52 m

9,41 m

2,41 s

672

15.

Mihócza Bendegúz

14,22 s

463 cm

51 m

6,48 m

2,40 s

611

29.

Lakos Balázs

13,33 s

413 cm

42 m

9,09 m

3,00 s

594

31.

Kovács Leon

15,31 s

420cm

42 m

5,49 m

2,58 s

466

42.

Oláh Zsolt

15,58 s

395 cm

41 m

5,69 m

3,23 s

394

65.

 

IV.kcs.-os lány 5 tusa :V. hely 2668 pont

név

100 m

Távol

Kislabda

Súly

800 m

pont

hely

Lór Anna

13,26 s

475 cm

47,1 m

10,02 m

2,59 s

849

I.hely

Madari Erika

14,33 s

440 cm

31,2 m

7,12 m

3,03 s

586

12.

Kovács Nikolett

15,17 s

405 cm

28,9 m

7,27 m

3,09 s

550

16.

Csikós Fanni

15,84 s

396 cm

33,9 m

7,26 m

3,34 s

464

35.

Lóczi Emese

16,00 s

330 cm

30,3 m

5,87 m

3,23 s

417

45.

Keresztes Anita

18,73 s

311 cm

42,2 m

6,42 m

3,14 s

388

51.

 

Városi egyéni indulók: III.-és IV.kcs

Lór Anna súlylökés:       9,76 m  I. hely
Lakos Balázs 100 m:      12,9 s   I. hely
Ádám Regina 1500 m:   7,43 s   I. hely
Madari Erika magasugrás: 145 cm II. hely
Háry Barnabás 1500 m: 5,15 s IV. hely
Mihócza Bendegúz 300 m: 47,8 s IV. hely
Kovács Nikolett  300 m: 53,5 s  IV. hely
Lóczi Emese magasugrás: 130 cm

Hagymási Patrik 60 m: 8,25 s  I. hely
Hagymási Patrik távol: 510 cm I. hely
Szrnka Benedek kislabda: 53,5 m V. hely
Katona Adriána magasugrás: 135 cm II. hely
4x200 m fiú váltó: II. hely
Hagymási Patrik, Benkovics Balázs, Nagy Joel, Oroszi Péter 55,86 s

 

 

     Atlétika Diákolimpia megyei egyéni és tusa csapat bajnokságai
                  Városi: 2013.05.07.-08 Széktói stadion és Lánchíd u. iskola

II.kcs.-os fiú 3 tusa: III. hely 1818pont

név

60 m

távol

kislabda

Pont/ helyezés

Lór Levente

9,0 s

420 cm

38,9 m

367p/ 2. hely

Mihócza Levente

9,3 s

404 cm

35,5 m

334p/ 13.hely

Zsigár Szabolcs

9,4 s

379 cm

36,3 m

320p/ 17. hely

Bíró Kristóf

9,6 s

412 cm

34,2 m

315p/ 18. hely

Kovács Márk

9,4 s

408cm

31,9 m

319p/ 22.hely

Czigoth Szabin

10,2s

364 cm

35,7 m

280p/ 32. hely

 

III. kcs-os fiú 4 tusa: III. hely  2812 ! pont

név

60 m

távol

kislabda

600 m

pont

helyezés

Hagymási Patrik

8,25 s

500 cm

50  m

1.50 s

648

I. hely

Benkovics Balázs

8,48 s

496 cm

40,0 m

1.55 s

587

11. hely

Nagy Joel

8,74 s

420 cm

36,1 m

1,47 s

549

17. hely

Szrnka Benedek

9,43 s

455 cm

45,0 m

1.59 s

524

22. hely

Oroszi Péter

8,91 s

440 cm

43,7 m

2,10 s

504

30. hely

 

IV.kcs.-os lány 5 tusa

név

100 m

Távol

Kislabda

Súly

800 m

pont

hely

Lór Anna

13,26 s

475 cm

47,1 m

10,02 m

2,59 s

849

I.hely

 

Megyei egyéni indulók: III.-és IV.kcs

Lór Anna 100 m:              13,10s  I. hely                               távol:  485 cm I. hely   
Lakos Balázs 100 m:      12,61 s   IV. hely
Ádám Regina 1500 m:   7,08 s   IV. hely
Madari Erika magasugrás: 145 cm II. hely                         távol: 444 cm IV. hely
Háry Barnabás 1500 m: 5,08 s IV. hely
Mihócza Bendegúz 300 m: 45, 02 s IV. hely
Keresztes Anita kislabda: 40,1 m  VI. hely
Kovács Nikolett  300 m: 53,5 s  IV. hely
Hagymási Patrik 60 m: 8,22 s  I. hely                                   távol: 555 cm I. hely
Katona Adriána magasugrás: 135 cm II. hely                     távol: 415 cm V. hely
4x200 m fiú váltó: II. hely
Hagymási Patrik, Benkovics Balázs, Nagy Joel, Oroszi Péter 54, 2 s
4x100 m lány váltó:  55,8 s   I. hely
Madari Erika, Lór Anna, Kovács Nikolett, Csikós Fanni

 

Atlétika Diákolimpia országos egyéni és tusa bajnokságai

2013.06.03.-04 Budapest Puskás Ferenc stadion

Lór Anna távolugrás:           507cm V. hely   
Hagymási Patrik 60 m:          8,12 s  9. hely
Hagymási Patrik távol:      518 cm 11. hely
Katona Adriána magas:   135 cm   I5. hely

4x100 m lány váltó:             55,11s   7. hely
Madari Erika, Lór Anna, Kovács Nikolett, Csikós Fanni

                 

Atlétika Diákolimpia országos egyéni és tusa bajnokságai

2013.06.03.-04 Budapest Puskás Ferenc stadion

Lór Anna távolugrás:           507cm V. hely   
Hagymási Patrik 60 m:          8,12 s  9. hely
Hagymási Patrik távol:      518 cm 11. hely
Katona Adriána magas:   135 cm   I5. hely

4x100 m lány váltó:             55,11s   7. hely
Madari Erika, Lór Anna, Kovács Nikolett, Csikós Fanni

 

IV.kcs.-os lány 5 tusa

név

100 m

Távol

Kislabda

Súly

800 m

pont

hely

Lór Anna

13,12 s

481 cm

48,3 m

10,18 m

2,47 s

900

V. hely

 

Alapfokú városi csapat és egyéni bajnokság

2013.05.21.Széktói stadion
(  Iskolánk rendezte )

III.kcs.-os fiúk:                                                  III. kcs-os lányok:
Távolugrás: „ A csapat „átlag:407 cm I. hely         Távol „A” csapat átlag: 357 cm I. hely

Hagymási Patrik  469 cm  I. hely                                               Katona Adriána 350 cm
Nagy Joel            415 cm                                                         Pintér Vanessza 382 cm I. hely
Szrnka Benedek   409 cm                                                        Medgyesi Gyöngyi 350 cm
Oroszi Péter         401 cm                                                        Danka Petra      350 cm
Karcsú Fanni    348 cm
Távolu. „B” csapat  átlag: 375 cm  III. hely           Távol „B” csapat átlag:343 cm IV. hely

Szabadi Dávid     424 cm  II. hely                                              Gajdácsi Vanda  355 cm
Rabb Kevin         373 cm                                                          Varga Zsóka       348 cm
Csányi Mihály    366 cm                                                           Forgó Lili           343 cm
Sinkó Dániel      336 cm                                                           Német Fanni      320 cm
Csikós Lotti       332 cm

Kislabda „A” csapat átlag: 50,50 m I. hely            Kislabda „A” csapat átlag: 37,1 m I. hely

Hagymási Patrik   58,5 m    I. hely                                            Forgó Lili    40,1 m  I- hely
Szrnka Benedek   50,5 m    II. hely                                            Varga Zsóka 37,3 m
Oroszi Péter         46,4 m                                                         Pintér Dominika 36,1 m 
Sinkó Dániel       44,8 m                                                           Pintér Vanessza 35,2 m
Papp Dorottya 32,5 m

Kislabda „B” csapat átlag:  42,6 m III. hely          Kislabda „B” csapat átlag: 30 m IV. hely

Csányi Mihály  48,6 m    III. hely                                               Danka Petra 35,4 m
Rabb Kevin      42,9 m                                                  Medgyesi Gyöngyi 34,5 m
Lisku Róbert    40,8 m                                                  Csikós Lotti  25,2 m
Nagy Joel         36,5 m                                                 Karcsú Fanni 25,0 m

4x100 m „A” váltó  58,93 s I. hely                                   4x100 m „A” váltó  62,24 s I. hely

Hagymási Patrik                                                                      Medgyesi Gyöngyi
Oroszi Péter                                                                            Katona Adriána
Szabadi Dávid                                                                          Karcsú Fanni
Nagy Joel                                                                                Pintér Vanessza

4x100 m „B” váltó  61,99 s III. hely                     4x100 m „B” váltó  67,29 s III. hely

Rabb Kevin                                                                              Forgó Lili
Szrnka Benedek                                                                      Danka Petra
Sinkó Dániel                                                                            Varga Zsóka
Csányi Mihály                                                              Német Fanni

IV. kcs fiú                                                                    IV.kcs lány                  
Távolugrás átlag:429,5 cm                                             Távol:    átlag:401 cm I. hely

Danka Gergő 468 cm                                                    Csikós Fanni 414 cm  III. hely
Lázár Ábrahám 454 cm                                     Kovács Nikolett 434 cm  I.hely
Mihócza Bendegúz 428cm                                            Madari Erika 401 cm                                                                               
Háry Barna 418cm                                                       Lóczi Emese 377 cm
Lakos Balázs 409cm

Kislabda  átlag  54,4 m II. hely                           Kislabda átlag :36,4 m I. hely

Kaszala Kristóf 58,3 m                                      Strohner Jázmin 48,1 m I.hely
Háry Barnabás 55,5 m                                      Vágó Fanni 38,0 m
Lázár Ábrahám 52,6 m                                      Csikós Fanni 35,2 m
Lakos Balázs 51,5 m                                                    Kovács Nikolett 31,2 m
Mihócza Bendegúz 44,2 m                                            Lóczi Emese 30,3 m

Súly átlag : 9,87 m II. hely                                            Súly átlag: 7,01 m II. hely

Lakos Balázs 10,47  m II. hely                           Csikós Fanni 6,83 m
Lázár Ábrahám 9,86 m                                      Kovács Nikolett 6,95 m
Háry Barnabás 9,45 m                                      Strohner Jázmin 7,62m III. hely
Kaszala Kristóf 8,46 m                                      Vágó Fanni 6,52 m
Danka Gergő 8,12 m                                                    Madari Erika 6,65 m

4x100 m váltó 52,8 s I. hely                                          4x100 m váltó 57,81 s I. hely
Lázár Ábrahám                                                 Kovács Nikolett
Háry Barnabás                                                 Csikós Fanni
Danka Gergő                                                                Madari Erika
Lakos Balázs                                                               Katona Adriána

                                                           Magasugrás 135,2 cm I. hely
Madari Erika 140 cm I. hely
Katona Adriána 135 cm II. hely
Csikós Fanni 130 cm III. hely
Kovács Nikolett 120 cm

 

Alapfokú Kiskunfélegyháza csapat és egyéni bajnokság
2013.05.30.Széktói stadion

 

III.kcs.-os fiúk:                                                  III. kcs-os lányok:
Távolugrás: átlag: 450 cm I. hely                           Távol  csapat átlag: 376,75 cm III. hely

Hagymási Patrik  517 cm  I. hely                                               Katona Adriána 414cm  II. hely
Benkovics Balázs 462 II.. hely                                       Karcsú Fanni    362 cm
Nagy Joel            415 cm                                                         Pintér Vanessza 360 cm
Szrnka Benedek   407 cm                                                        Medgyesi Gyöngyi 371 cm
Oroszi Péter         401 cm                                                        Danka Petra      348 cm

Kislabda csapat átlag: 40,4 m I. hely                   Kislabda  csapat átlag: 33,25 m III. hely

Hagymási Patrik   47,3 m    I. hely                                            Benkő Réka   32,2 m 
Szrnka Benedek   37,3 m                                                         Varga Zsóka 34,2 m
Oroszi Péter         35,8 m                                                         Pintér Dominika 32,5 m 
Sinkó Dániel       38,2 m                                                           Pintér Vanessza 34,4 m
Csányi Mihály 38,8 m                                                   Danka Petra 29,3 m
4x100 m  váltó   54,77 s I. hely                          4x100 m  váltó  63,6 s IV. hely

Benkovics Balázs                                                                    Medgyesi Gyöngyi
Oroszi Péter                                                                            Katona Adriána
Hagymási Patrik                                                                      Karcsú Fanni
Nagy Joel                                                                                Pintér Vanessza

IV. kcs fiú                                                                    IV.kcs lány      
Távolugrás átlag:429,5 cm                                                        Távol:   

Danka Gergő 468 cm                                                               Csikós Fanni 414 cm V.hely
Lázár Ábrahám 454 cm                                                 Kovács Nikolett 434 cm  IV.hely
Mihócza Bendegúz 428cm                                       
Háry Barna 418cm
Lakos Balázs 409cm

Kislabda  átlag 47,0 m                                      Kislabda átlag 31,1 m

Kaszala Kristóf 48,2 m                                                 Strohner Jázmin 39,1 m
Háry Barnabás 46,8 m                                                  Vágó Fanni 31,2 m
Lázár Ábrahám 46,4                                                                 Csikós Fanni 28.8 m
Lakos Balázs 46,3 m                                                               Kovács Nikolett 25,4 m
Mihócza Bendegúz 38,9 m                                                       Farkas Regina 22 m

 

Súly átlag 9.46 m IV. hely                                             Súly átlag: 6,85 m

Lakos Balázs 10,2 m                                                               Csikós Fanni 7,20 m
Lázár Ábrahám 10,02 m                                                Kovács Nikolett 7,14 m
Háry Barnabás 9,24 m                                                  Strohner Jázmin 7,04 m
Kaszala Kristóf 8,38 m                                                 Vágó Fanni 6,52 m
Danka Gergő 8,38 m                                                                Farkas Regina 5,92 m

4x100 m váltó 53,2 s V. hely                             4x100 m váltó 57,38 s IV. hely

Lázár Ábrahám                                                            Kovács Nikolett
Háry Barnabás                                                             Csikós Fanni
Danka Gergő                                                                           Katona Adriána
Lakos Balázs                                                                          Farkas Regina

 

Összességében véve egy nagyon tartalmas és színvonalas évet zártunk, remek eredményekkel. Tanulóink szívüket, lelküket beleadva küzdöttek, hogy városunk, iskolánk hírnevét öregbitség.

Méltán lehetünk rájuk büszkék. Köszönjük Zrínyisek.

Kecskemét, 2013.június 14.

 

 

 

 

 

 
Header image   Header image